Névadónkról

Szabóky – eredeti nevén Schneider – Adolf 1821. szeptember 9-én született Budán. Édesapja, Schneider András szűcsmester és édesanyja, Weidinger Erzsébet is budai polgárok voltak, s mint akkor a budai lakosság többsége német ajkúak. Apja háza a Fazekas – mai Szilágy Dezső tér 3. szám alatt állt. A szülői házból jó katolikus nevelést és az egyszerű, bensőséges családi élet melegét hozta magával. Schneider Adolf rövid ideig tartó gimnáziumi tanulmányai után 1837-ben felvételét kérte a piarista rendbe.

Bár abban az időben még nem volt divat a magyarosítás, mégis már alig tizenhét évesen kérte nevének megváltoztatását, s vette fel a Szabóky nevet. Próbaidejének letelte után rögtön tanítani kezdett, nagyon fiatalon, 1839-től 1841-ig Nagykanizsán töltötte a tanári próbaéveit. Tiszteletet érdemlő irodalmi munkássága is itt kezdődött: 1840-től a „Hírnök” című lap levelezője lett és ugyanekkor a kanizsai „Naptár”-nak ő maga volt a szerkesztője.

Filozófiai és teológiai tanulmányai mellet fő érdeklődési területe a mennyiség és természettan, vagyis a matematika és a fizika volt. 1845-ben a pesti Magyar Királyi Egyetemen az említett tárgyakból doktori fokozatot szerzett, sőt emellett teológiából is ledoktorált. Az 1845-46-os tanévet Pozsonyszentgyörgyön, a rendi teológusok képzésének másik helyén töltötte. Ezzel lezárultak tanulmányi évei: 1846-ban pappá szentelték.szaboky1

Gondolkodására nagyban hatottak az akkoriban mindenfelé terjedő reformkori eszmék, főként a magyar nyelv szeretete és művelése. Nem véletlen, hogy a matematika, a fizika és a hittan mellett még a magyar nyelvnek és irodalomnak is tanára lett később.

Pappá szentelése utáni első tanári helye Szeged, itt 1846 és 1848 között tanított. Szociális érzékenysége már akkor megmutatkozott, amikor árvíz idején példamutató módon szolgálta embertársait szükségükben. Ezen érdemei elismerésül királyi dicséretben részesült.

1848-49-ben Kolozsvárott, majd a következő, 1849-50-es tanévtől kezdődően Pest-Budán tanított. 1854-től, midőn felállították a hatosztályos német reáliskolát, ennek párhuzamos magyar tagozatát Szabóky vezetésével a piaristákra bízták. 1860-tól aztán az iskola teljesen magyar nyelvű lett, és itt tanított Szabóky haláláig matematikát, magyart és hittant, az iskola felekezet nélkülivé válásával aztán már csak magyar nyelvet.

Az iskolát soha nem hanyagolta el, mindig gondosan felkészülve tartotta meg az óráit. Tanári működésének jellemzéséül álljon itt két rövidített idézet; az egyik házfőnöke gyászjelentéséből, a másik az iskola történetírójától.

Szabóky „a tanteremben calasanci buzgósággal működött. A szó nemesebb értelmében atyja vala édes övéinek, úgy tekintette azokat, mint a szülék legdrágább kincsét, az egyház és hazának legértékesebb zálogát; nem is mulasztott el semmit, hogy őket értelmesen oktatva oda vezesse, hol dicsőség a jutalma a lankadni nem tudó nemes munkálkodásnak. (…) Istentől öröklött szép tehetségét, mint urának hű szolgája, szorgalmával megszorozva, mindenütt úgy tűnt fel, mint áldása a gondjaira bízott fiatalabb nemzedéknek.”

Tanítványai iránt elég szelíd vala, de szükség esetén kérlelhetetlen szigort is tudott alkalmazni; az erkölcsös, csöndes magaviseletet becsülte legtöbbre a növendékekben. Kitűnő bánásmódja volt a szülőkkel szemben, kikkel oly meggyőzően tudott beszélni, hogy tanácsa ritkán téveszté el hatását.”

Szabóky éppen akkor került Pest-Budára, amikor az elbukott szabadságharc után a nemzet legjava külföldön, börtönben vagy a temetőkben hallgatott, és a nemzeten bénult fásultság vett erőt. Ő azonban a legnagyobb tespedtség éveiben is lankadatlan szorgalommal próbált a maga területén minél többet tenni a hazáért.szaboky2

Az iskolához kapcsolódóan fejtette ki írói működésének jelentős részét, mégpedig a tankönyvírás és fordítás területén. Számolástani tankönyve, amely 1850-ben jelent meg Pesten hét kiadást ért meg, összesen huszonhárom matematikai tárgyú tankönyvet írt vagy fordított. A magyar nyelv oktatására szerkesztette a Magyar ABC-s könyvét, mely először 1851-ben jelent meg, és összesen hat kiadása látott napvilágot. Szerkesztett Latin Olvasókönyvet, és készített egy földrajzi atlaszt is. Mint látható, meglehetősen sokat foglalkozott az iskolai nevelés korszerűbbé, jobbá tételével: nemcsak a gyakorlati pedagógiáról, hanem annak elméletéről is több értekezése jelent meg.

Láthatjuk tehát, hogy Szabóky mint tanár, nagyhatású nevelő, és mint sokat és sokfélét publikáló szakíró is megállta a helyét.

Mégis mindezeket csak előzményeknek tekinthetjük életében, mert így még nem írta volna be magát oly maradandóan hazánk múlt századi történelmébe. Ám amit az iparosok felemelkedéséért tett, azért méltán emlegethetjük a XIX. századi iparosok apostolaként.

Magyarországon a múlt századra a céhrendszer kereti szűknek és a gazdasági fejlődést visszafogónak bizonyultak. A céhen belül a mester és legény kapcsolata családias, szinte baráti volt, de azért nem idilli. Az inas a mester családjánál lakott, náluk étkezett, tehát családi körben élt. A gazdasági átalakulás meggyorsítására hazánkban is, mint korábban már Európa számos országában, a szaboky3céhrendszert először csak részlegesen, majd teljesen megszüntették, létrehozva ezzel a szabadverseny alapfeltételeit. Magyarországon ez a folyamat 1851-ben, az „ideiglenes utasításokkal” kezdődött, és az 1872-ben megszavazott teljes iparszabadság vetett véget a céhek hétszáz éves fennállásának. Ez a folyamat azonban több ponton is rendkívül gyengévé tette a magyar ipart.

Egyrészt az iparos utánpótlás nevelése terén, hiszen a mester a megváltozott gazdasági viszonyok hatására csak tanoncokat tartott, inasokat, akik dolgoztak neki, de már nem éltek vele egy családban. A fiatal tanoncokkal gyakorlatilag senki nem törődött, a legnehezebb serdülőéveikben hagyták őket magukra, és az idősebbek rossz hatása alá kerülve könnyen léphettek a züllés útjára.

Másrészt a kisebb iparosok, akik kisebb műhellyel, kevesebb segéddel és kisebb tőkével rendelkeztek a kíméletlen szabadpiaci versenyben fokozatosan eladósodtak, tönkrementek. Mivel nem volt a céhrendszer felbomlása után semmiféle érdekvédelmi szervük, nem is tudtak sem magukon, sem egymáson segíteni.

Harmadrészt nem érte el a hazai ipar a kor nyugati – sőt ausztriai és csehországi – iparának fejlettségét, és így, ha nem segítik a védővámok, könyörtelenül elnyomnák a nagyobb tömegben, olcsóbban termelő vetélytársak.

A tanonc ifjak problémája azonban nem csak hazánkban merült fel, hanem Európa más országaiban is. Németországban egy Adolf Kolping nevű fiatal pap (korábban maga is cipészinas, majd mester) felfigyelt a munkásifjúság elhanyagolt helyzetére. Első kápláni helyén maguk a munkásifjak más fiatalokkal közösen egyfajta ifjúsági egyletet hoztak létre 1846-ban, amelynek hamarosan ő lett a vezetője. Ebből az egyletből nőt ki később a Katolikus Legényegylet. Az Egylet célja a közösségteremtés, az önművelés, a vallásos lelkület kibontakozása volt, ezért esténként baráti összejöveteleket tartottak, képzett előadók segítségével tanultak, képezték magukat.

Ez a féle szerveződés gyorsan terjedt el Németországban, majd később Ausztriában is, és a híre Magyarországra is eljutott. Kolping egy alapítandó egylet ügyében 1856. május 25-én néhány napra Pest-Budára látogatott. Szántófy Antal prépost-plébánost bízták meg a szervezéssel, aki találkozóra hívta a helyi iparosok érdeklődőit. Az egybegyűltek Kolping lelkesítésének hatására megfogadták, hogy mihamarabb létrehozzák az új egyletet. A Pesti Katolikus Legényegylet 1856. szeptember 8-án kezdte meg működését.szaboky4 Az egylet elnökének Haas Mihályt nevezték ki, alelnöke Szabóky Adolf lett. Szabóky azon pesti tanárok közé tartozott, akik elsőként jelentkeztek az egyletbe esti tanításra. Mikor három évvel később püspökké való kinevezése miatt Haas Mihály megvált tisztségétől, a tagság egyöntetű felkérésére Szabókyt nevezték ki az egylet elnökévé, aki ezt a tisztét haláláig megtartotta.

A legényegyletben Szabóky figyelme kiterjedt a legapróbb részletre is. Az új arcokat egyből észrevette, személyesen beszélgetett el mindegyikkel, jó szóval, ha kellett, anyagilag is támogatta a rászorulókat. A műveltség emelését nemcsak közvetlenül tanítással, hanem a legényegyleti tagok által írt színdarabok előadásával, munkakiállítások szervezésével is igyekezett elérni. A munkakiállításokon az ifjú tanoncok állították ki legjobban sikerült munkáikat, ezzel is évenként bizonyosságot téve szakmai előrehaladásukról. Fontos lépés volt az egylet életében a szálló megnyitása, ahol a még lakóhelyet nem talált tagok nyugodt körülmények között húzhatták meg magukat problémájuk megoldásáig, anélkül, hogy az elzüllés veszélye fenyegette volna őket.

Az iparostársadalom érdekében igen jelentős irodalmi tevékenységet is kifejtett, írásai segítették az iparosok öntudatának, szakmai ismereteinek gyarapodását. Tagja volt a londoni és a párizsi világkiállítások magyarhoni bizottságának, sőt az 1873-ban rendezett bécsi világtárlat alkalmával a bíráló testület körébe is beválasztották. Széleskörű, az egész magyar iparosügyért folytatott tevékenységére álljon itt a legényegylet történetírójának Ruschek Antalnak a véleménye:

Szabóky nemcsak szerzetestanár volt, - ki, mint ilyen, lelkiismeretesen megfelelt kötelességének; - ott működött ő a társadalmi élet küzdőterén, tett az ébredező nemzeti ipar gyámolítására, s mint a nemzeti érdekek egyik bátor előharcosa, a pályanyitok és ösvénytörők dicsőségében osztozott.

Fáradalmat nem ismert, - kora reggeltől késő estig, télen-nyáron egyaránt, - a nap minden óráját munkában töltötte. (…) – Ott volt ő mindenütt, hol a hazai ipar fejlődéséről s az iparosok előmozdításáról volt szó; közöttük és velük munkálkodott, tanáccsal, jóakaró buzdítással, sőt anyagi támogatással, önzetlenül s odaadó készséggel áldozva idejét, erejét, vagyonát. – Igaz magyar lelke azon fáradozott, hogy a magyar ipar művelődjék, versenyre kelljen a külföldi iparral s otthonra találjon saját hazájában. (…) Tevékenyen részt vett a kézműipar segélyezésére alakult pénzintézetek vezetésében, minők a népbankok, iparsegélyezési és kölcsönző pénztárak stb., hogy azok helyes úton járva, czéljoknak megfeleljenek, az iparosok és a hazai ipar érdekeire jótékony befolyást gyakoroljanak.

Ez a fáradhatatlan munka felemésztette Szabóky egyébként kiváló egészségét. 1879 telén meghűlt, köhögését azonban nem kezeltette. Tüdővérzést kapott, ágynak esett, és nem is kelt fel többé - 1880. július 22-én halt meg. szaboky5Temetését és annak körülményeit így beszéli el a szemtanú:

Halottja van a magyar iparnak! Azt a férfiút gyászoljuk, kinek halála hírét kínos megilletődéssel fogadják mindenütt, hol a magyar kéz forgatja a vésőt, a kalapácsot, a nemzeti haladás modern eszközeit. A magyar ipar régi apostola Szabóky Adolf jobb létre szenderült. (…)

Július 24-én a társház fekete kelmével bevont kápolnájában elhelyezett ravatalt egész napon át megszámolhatatlan sokaság vette körül; s midőn a koporsó beszentelése után a városház térre levitetett, az iparos ifjúság egy gyászéneket zengett, mely a harangok bús hangjaival egyesülve, ezrek szívében keltett fájdalmas visszhangot. (…)

A gyászmenet csak nehezen indulhatott meg. A hosszú sor csak lassan bontakozhatott ki. Mintegy ötezer iparos négyes sorban, mély gyászuk jelvényeivel, csendesen haladt a Kerepesi út egész szélességében hullámzó tömeg között, hol a lapok följegyzései szerint legalább negyvenezer ember foglalt helyet.

A gyászkocsi előtt a 46 koszorúval tetézett díszkocsi ment, az előtt pedig az elhunytnak az érdemjegyeit vitték. A menet csaknem két óra alatt érkezett a temetőbe, hol az ipartársulat a várostól díszes helyet nyert szeretett halottjának nyughelyéül.

Szabóky életpályáját legtalálóbban az őt búcsúztató Mudrony Soma országgyűlési képviselő foglalta össze: Az ő beszédrészlete álljon itt végső összefoglalásul:

Akkor halt meg, mikor a magyar iparra szebb hajnal virult. Akkor kezdte ő a működését, mikor az csak töviseket termett. Mózese volt a magyar iparos ifjúságnak, de mielőtt bejuthatott volna az ígéret földjére, meghalt. De szelleme itt marad közöttünk, nyomába fog haladni az iparos ifjúság, s el fogja érni az ígéret földjét.

Az összeállítás Szilvásy László: Szabóky Adolf élete című írásának alapján, az abban megfogalmazottak felhasználásával készült. 

Gyors elérések

enaplo

Központi elérhetőségek

Címünk: 1211 Budapest, Transzformátorgyár utca 7.
googleMap
Telefon/fax: 277-8301, 276-0022
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
facebooklogo

Igazgató

Istvánfy Attila

Telefon: 277-8301

Iskolatitkárság

Imréné Zsille Viktória

Telefon/fax: 277-8301, 276-0022 (108. mellék)

Szakképző központ

Istvánfy Attila

Telefon/fax:277-8301, 276-0022 (104. mellék)

Gyógypedagógiai intézményegység

Cím:1215 Budapest, Árpád u. 1.
Telefon: 06/20-4060-450

Gyakorlati képzőhely

Csertszak Kft.
Kelemen Lajos

Cím: 1211 Budapest, Transzformátorgyár u. 7.
Telefon: 277-8938, 425-2553